Eddig 8 versem és 1 novellám jelent meg nyomtatásban valamilyen antológiában vagy folyóiratban.
7 vers és 2 novella a párommal közösen kiadott kötetben, amely a
Metróváros címet viseli.

Alább látható egy összefoglaló az eddigi eredményeimről,
s a versek egy pár soros részleteiről. 

(A részletek a szerzői jogok miatt és a figyelem felkeltése miatt vannak!)

 

     
     
 
     
8. Metróváros novella    

9. Testek: Napút folyóirat, 2013. májusi számában. (sajnos a vers címét elrontották!)

Egyéb eredmények:

- 3 vers 2012 márciusában a Sya-találkozó keretében Szegeden, a RádióMi születésnapi partiján, élő adásban.
(Pillanatfelvétel, Nihil, Ezer tő levendulavirág)

- 1 vers az ART-TOUR Kortárs Összművészeti Egyesület keretében meghirdetett Fantasy-pályázat megnyitóján, Szegeden a Zero Art Café-ban, 2013 áprilisában. (Ezer tő levendulavirág)

- 1 nyertesnek beválogatott haiku a HoldfényCon pályázatán, amellyel sajnos bővebben nem foglalkoztak, mert a rendezvényre nem tudtam elmenni. (Holdviola)