Mandragoria vagyok - az igazi nevemet nem szeretem használni az interneten. Jobb az ismeretlenség és 'másság' homályába burkolózni.

91-ben születtem, vidéken élek a szüleimmel és nővéremmel, 2012-ben szereztem andragógus diplomát a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán, jelenleg Dunaújvárosban tanulok intézményi kommunikátor szakon. Mindig is koleszos voltam, de nem nagyon szerettem, sose úgy jöttek ki a lépések, ahogy jó lett volna. Már 8. éve vagyok távol otthontól.  

Sok helyen voltam már diákmunkán és szakmai gyakorlaton. Egy egész oldalt kitölt az önéletrajzom. Így van némi rálátásom, bizonyos tapasztalatom a munka világáról, az ott dolgozó emberekről, és az élet nehézségeiről - el tudom mondani magamról, hogy amit el akarok érni, amire szükségem van, azért bizony keményen meg kell dolgoznom.

14 éves koromban írtam azt a verset, amit már költői pályafutásom alá sorolok. Közhely, de egy reménytelen szerelem ihlette. Igazából már kb. azóta írok, mióta megtanultam írni és olvasni. Mindig is sokat olvastam, elég nagy volt a fantáziám, az iskolai fogalmazásokban gyakran többet írtam, mint amit kellett volna. Valahol még biztos megvannak azok a füzetek, bár már nem tudom, nem is tartom őket számon.

A magány és az egyedüllét volt az, ami sokat segített, hogy megtaláljam a leküzdésük elleni gyógymódot: a gondolataim papírra vetését, s hogy elinduljak a költészet útján.

17-18 éves koromig csak saját élményeket vetettem papírra, mindazt, ami volt, ami nem, és ami lehetett volna. Voltak köztük prózai jellegűek is, elég szép számmal, de ezeket nem hívom novellának. Ma már nem szívesen mutagatnám azokat. Aztán onnantól már leginkább külső tartalmak jelennek meg és stílusában még csak nem is közelít az érthetőhöz. Jellemző vonásaim a szürreális, groteszk, filozófikus, pszichológiai, valamint némi spiritális. Szeretem úgy összecsavarni a szavakat és mondatokat, hogy csak akkor lehessen igazán felfogni őket, ha többször is elolvassák egymás után, ha foglalkoznak vele(m), hogy inkább csak éreztessen és alig közöljön valamit, hogy rávegyen egy további lépésre, plusz löketet adjon, mintsem szórakoztatást - de azokat nagyon! 

Verseim száma jóval fentebb van, mint 300, de az igazán igazi versek talán el sem érik a 100-at. Viszont úgy hiszem, hogy már összegyűlt egy kötetnyi. Próbálkozom a figyelem elérésével, 17 éves korom óta több blogot is írtam már, számos közösségi oldalnak tagja voltam/vagyok, 2011 év eleje óta már 7 versem és 1 novellám jelent meg különféle antológiákban és egy magazinban. A lista megtekinthető a 'Publio' című menüpontnál. Ezt továbbra is fokozni akarom, valamint lassan, nagyon lassan készülődöm a saját kötet kiadására is. 

Az irodalom, a költészet szeretete, éhsége a párkapcsolatomban is megmutatkozik. Író páromat, Adam Bogomolov-ot 2011 nyarán ismertem meg egy művészeti, közösségi portálon, a Share Your Art-on. Az ő hatására kezdtem el igazi novellákat írni, már van 4 és a szám biztosan emelkedik majd. 2012 utolsó havában közös kötetet adtunk ki Metróváros címmel, amelyben az egymásnak írt, illetve az egymás által ihletett versek és novellák találhatók.

Célom a költészettel az, hogy maradandót alkossak, hatással legyek az emberekre, megálljanak és elmerengjenek egy picit a rohanó, unalmas napok egy kicsinyke időpillanatában, hogy újat, meghökkentőt nyújtsak és mindenki, aki olvasott tőlem valamit, megjegyezze a nevem meg néhány fontos, rá ható szómozzanatot.

(2013. 01. 23.)

Mandragoria