V.

Nyomok

2013.08.02. 17:05
 

Felidéződnek néha a múlt oly részletesen elképzelt és kicicomázott emlékei egy szó, egy gondolat és néhány mozzanat által, mely elindítja a lavinát, s ekkor orkánerejű érzelemvihar dúl.

Lépésenként öltenek újra testet a halkan megélt montázsok, mire kizökken az idő kereke és az ismétlés lehetősége önbecsapássá alakítja át a felhizlalt perceket.
A rémképek lüktetnek tovább élénken. A megbánás az agykéreg nyitott kapuján dübörög. Többréteges tartás olvad hirtelen a sarki szélben. Sóhajtásnyi felejtés tör önzően utat a valódiságba. Ezerszer körbejárt pillanat ránt magával újra eljátszhatatlan variánsokat. Kitágul a tér és fraktálizzás érint szívcsomót.
Ilyenkor a körforgás megáll, tudatlanság-ösvényre téved a lélek egy kitekert Möbiusz-szalagban és kiabál az elme folytatásért!
De megvan írva a mesékben - hogy nem mese ez, a történet ennyi volt, nincsen Fura Sárga, sem tetszőlegesen összerakható puzzle-kánaán.
Az ismeretlenség köde tovább sűrűsödik a hajnalok ebédjében; csak az egyedüllét lesz a győzelem mámorának túlélője. Minden más háttérbe szorul, mert egy távoli pillanat, a Másik Fél érintésének ténye nem örökkévaló a dimenziósodrásban.