IV.

Illanó idillnyár

2013.07.24. 16:15
 

Amikor útra gördült az emlékekkel, vágyakkal meg fájdalomszeletekkel roskadásig megpakolt autó, és halkan, berregve száguldott át hőingadozásokon, dimenziókon és megyehatárokon át, azt sejtette e pillanat, hogy az elhagyott távolság nyomába megnyugvás, felszabadultság, izgalom- és örömjáték hull, de csak a monotonitás megszokott, ám mégis másszínű morzsája költözött a szívszélnyi lélekkabátba.

A hétköznapok lefolyása minduntalan ismételte önmagát, de ahogy fáradtá metamorfálódott a csütörtök, úgy tódult be élet a lila falak szürkeségén át a légkör magányába.

Nyugtalan éjszakák váltotta hideg reggeleken kiült az ablakba az üresség, az emlékek őrülten kergetőztek és követelték maguknak a folytatást. De az arcképeket őrző boríték üres volt már, mindenütt felejtés, homály; a tömegben elveszett a letűnt fontosság (mindenki csak a hibákat festette meg!).

Nem fog meteoreső olvasztani forró vágyakat - a nyár elmúltával újra jön a pasztell-valóság, ám addig még lecsurog az élmény sztrádáján néhányszor nyolcvanórányi önfeledt élénkség, amely egyre szorosabbá és örökkébe fűzi az életshow két főszereplőjét!