Macaron-varázslat
„Bonyolult óraműkar perdül táncra egy fémtálca fölött, és néhány elegáns, atomvékony ecsetvonással takaros sorban macaront varázsol életre. A drónok kis dobozokba csomagolják az édességet, és már viszik is kifele.” - Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj
***
Háromlábú asztalka hívogat édes meglepetést
és meginog halvány tartóoszlopa, ahogy testek
feszülnek a libidó által felfűtött nedves szöveten át.
A függönyök kéjes dallamot libegnek,
hisz tudják, nekik táncolni kell halálra.
Piros váza virágos rétén át felcsillog egy halvány fény
odakintről, kimaradt jelenetek formálódnak újjá és
anyagra a sötétedők elfeledett mozdulatai közepette.
A vízcsepp kéjesen siklik lefelé a nyakon,
szomjazik és szimbólum ragad a terítőn.
Hason kúszva ígér a vallomás minden titkot el
a feledésbe, folyadéktükrön át csókra cseréli
önmaga igéjét – és az ige formát ölt.
Hang szökik, mikor szóba dől a felelet, így vált jegyet
a tónusok vágányára, a késés csak mint egy pillanat.
Léptek zaja kavar emlékport, mire fényeket robbantva
koppan egy pohár a földön és a szilánkok kivetüléseiben
megcsillan a skarlát jelkép.
Vidáman integet befelé egy körtefa, köszönti
a poklok szenvedélyének külső mennyeiségét.
Vákuumból csomagolt apró féreglyukon át hasít
mámorost egy idegen lételem, és utazása nyomán
színtiszta alakban azonosul egymásra két ellentét.
Az atomok elszaladnak és léket ütnek a tüdőbe,
a szorítás hevétől csak zilálás hallható.
Kitakart valóság örvénylik két érintésben és szorosan
simulnak egymáshoz félig elképzelt mondatok a szóba
dőlésük utáni tettekben.
A kéj szomjat olt, a lobbanó gyertyaláng árnyékába
képkontúr villan, mire a sikoltás gerincet feszít.
Bonyolult óraműkar ígér táncot egy paletta tálcájában
a magenta-színfoltnak, mohón keveri hozzá az opálost
és élethossznyi töredéket oszt meg velük az időről.
A függönyök meglebbentik az igazat, száj nyílik ajakra
és már zuhannak is bele az öntudatlanságba…