Káprázat
 

Úgy pillant felém ezen a hűvös hajnalon –
miközben a fahasáb ropogását hallgatom
egy levendula- és eperlekvárral kikent réten,
hogy opálos szeme a túlvilág végéig téved.

És akkor érzem: közelít, elkap, megtart!
A heves dobbanás egy vágynyira felhagy
imbolygó csontjaim rozsdás ketrecében,
s rohan a melankólia, mint fájó feltevésem.

A fodorhabos napból kilép egy meteorraj –
vibráló sziluettjük mozdulatonként beleolvad
a mögöttem húzódó tájba és szóra válik
megfakult múltamból kivágva az a másik.

Ziccer volt – mondja ő, – így hát követlek!
Érintése a pulzáló pillangót lökdösi töretlen,
s már nem hiszek semmit a komló színének:
lángra lobban egy felhő a morzsa szívében.