Csontsovány hold

Viaszos gyertyafénybe érnek emlékeink,

amiket egykor foltos papírba csomagoltunk,

átlátszatlan; "és nem tudja meg senki, hogy 

ablakomba csontsovány holdat állítottál."*

A hullócsillagok, amiket a kilincsemre

száműztél, már csak pislákolva zuhannak

és a ki nem mondott vágyak is elégnek

velük mind, mert nem fogják meglátni őket.

Ha a véres felhőket ki is csavarod,  

akkor sem fogja sejteni senki, hogy

minden perced velem csak illúzió

volt és elszaggatott reményekkel

kötöttél gúzsba, amíg vártam az új nap

első sugarainak melankolikus nászát.

És amikor rájövök, hogy itt már hiába

ülök tovább, mert senki sem követi

iszapba száradt lábnyomom, akkor a

szétfolyó idő majd lassacskán halott

mesék száraz martalékává fakaszt.

Majd egerek cincogása dúlja fel az éjszakát, 

s belepi az erdőt az a lélekmaró őrült fúga:

"és akkor már nem tudja meg senki, hogy

ablakomba csontsovány holdat állítottál".

*Bari Károly: 

Ablakomba csontsovány holdat állítottál

Inspiráció: Szép lányok ne sírjatok! című film