Csontsovány hold
Viaszos gyertyafénybe érnek emlékeink,
amiket egykor foltos papírba csomagoltunk,
átlátszatlan; "és nem tudja meg senki, hogy
ablakomba csontsovány holdat állítottál."*
A hullócsillagok, amiket a kilincsemre
száműztél, már csak pislákolva zuhannak
és a ki nem mondott vágyak is elégnek
velük mind, mert nem fogják meglátni őket.
Ha a véres felhőket ki is csavarod,
akkor sem fogja sejteni senki, hogy
minden perced velem csak illúzió
volt és elszaggatott reményekkel
kötöttél gúzsba, amíg vártam az új nap
első sugarainak melankolikus nászát.
És amikor rájövök, hogy itt már hiába
ülök tovább, mert senki sem követi
iszapba száradt lábnyomom, akkor a
szétfolyó idő majd lassacskán halott
mesék száraz martalékává fakaszt.
Majd egerek cincogása dúlja fel az éjszakát,
s belepi az erdőt az a lélekmaró őrült fúga:
"és akkor már nem tudja meg senki, hogy
ablakomba csontsovány holdat állítottál".
*Bari Károly:
Ablakomba csontsovány holdat állítottál
Inspiráció: Szép lányok ne sírjatok! című film