Pixelek

 

Valaha elrejtettem valamit ezekben az apró képpontokban.

Bennük bujkál a valóság egy hasított része. Ott léteznek a darabjaimban, láthatatlanul és takarják a múlt századok sűrű porát. Nem vagyok tőlük egész.

Néha fáj, éget és szúr, és legszívesebben letépnék róla mindent és körmeimet jó erősen belevájnám, hogy kikaparjak belőlük egy darabot. S aztán mélyebbre és egyre mélyebbre ásnék, amíg minden eltűnne onnan és csak a tátongó mélység bámulna vissza rám. Vagy maradjon csak ott bármeddig, nem érdekel az sem, csak ne fájjon!

Próbálok erősnek látszani, pedig csak egy megtört, élni próbáló, segítségért kiáltani akaró szárnyaszegett valaki vagyok, aki fél minden teliholdtól.

Mondd, ha lerántanám ezeket a tapaszokat, ugyanúgy szeretnél-e még, mint azelőtt, mikor még nem tudtad, hogy sebes vagyok? Mondd, nem futnál-e el előlem, ha meglátnád, hogy mi rejtőzik bennem? Válaszolj kérlek: tennél-e rá kenőcsöt, hogy begyógyuljanak? Lennél-e temagad az ellenszer? Nézz rám és úgy mondd: érdekes vagyok-e még így is? Mondd meg, kérlek! Mondj bármit, csak ne bánts te is még jobban...!

Mondd, most meg hová sietsz?