Terápia

 

Képzelje el, hogy a falak vattacukorból vannak,

és minden lehelletre hangosan megolvadnak.

Képzeljük el a világot hideg és szótlanság nélkül,

ahogy kabátban mindig a másnapi képeket féljük.

 

Teremtsen átléphetetlen hidakat az elméje köré,

rejtse kihülő gondolatait lélekkabátja mögé.

Álmodja meg a valótlanság gubózott hajtását,

miáltal átlendül az életek monoton tartásán.

 

Most pedig gondoljuk igazzá az álcázott átjárót,

miközben építi lelkesen világát résnyire átlátszón.

Rekedjen cseppfolyón odaát a múlható veszteség,

hajítsa belőle a túlzott délibáb sötétjét szerteszét.

 

Érezze parányi pszichéjét teremtő hangoknak, 

melyben az építő kockatest egészként harsoghat.

Szédüljön színesbe az idillből formázott dallamív, 

csukja be írisze ajtaját, ha a félelem talpa hív.

 

Miután végeztünk mechanikus kozmosza terével,

bevárjuk, míg vérében a parázsló pirkadat feléled.

Akkor megállnak az időben kéjesen ballagó idomok, 

nem lesz több zaj, zaklatás, függés, csak 'itthon'-ok.

 

Szóval, elképzeltük a világot, hogy benne kicsi ablak,

ami csupán génnel módosított szívdarabkát adhat.

De kint rekedt a valóság, s agykéregben az ábrándképek -

elhibázott lépés hagyta örökül a létnek ezt a véget.