Terápia
Képzelje el, hogy a falak vattacukorból vannak,
és minden lehelletre hangosan megolvadnak.
Képzeljük el a világot hideg és szótlanság nélkül,
ahogy kabátban mindig a másnapi képeket féljük.
Teremtsen átléphetetlen hidakat az elméje köré,
rejtse kihülő gondolatait lélekkabátja mögé.
Álmodja meg a valótlanság gubózott hajtását,
miáltal átlendül az életek monoton tartásán.
Most pedig gondoljuk igazzá az álcázott átjárót,
miközben építi lelkesen világát résnyire átlátszón.
Rekedjen cseppfolyón odaát a múlható veszteség,
hajítsa belőle a túlzott délibáb sötétjét szerteszét.
Érezze parányi pszichéjét teremtő hangoknak,
melyben az építő kockatest egészként harsoghat.
Szédüljön színesbe az idillből formázott dallamív,
csukja be írisze ajtaját, ha a félelem talpa hív.
Miután végeztünk mechanikus kozmosza terével,
bevárjuk, míg vérében a parázsló pirkadat feléled.
Akkor megállnak az időben kéjesen ballagó idomok,
nem lesz több zaj, zaklatás, függés, csak 'itthon'-ok.
Szóval, elképzeltük a világot, hogy benne kicsi ablak,
ami csupán génnel módosított szívdarabkát adhat.
De kint rekedt a valóság, s agykéregben az ábrándképek -
elhibázott lépés hagyta örökül a létnek ezt a véget.