Macaron-varázslat

„Bonyolult óraműkar perdül táncra egy fémtálca fölött, és néhány elegáns, atomvékony ecsetvonással takaros sorban macaront varázsol életre. A drónok kis dobozokba csomagolják az édességet, és már viszik is kifele.” - Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj
 

***
 

Háromlábú asztalka hívogat édes meglepetést

és meginog halvány tartóoszlopa, ahogy testek

feszülnek a libidó által felfűtött nedves szöveten át.

A függönyök kéjes dallamot libegnek,

hisz tudják, nekik táncolni kell halálra.

Piros váza virágos rétén át felcsillog egy halvány fény

odakintről, kimaradt jelenetek formálódnak újjá és

anyagra a sötétedők elfeledett mozdulatai közepette.

A vízcsepp kéjesen siklik lefelé a nyakon,

szomjazik és szimbólum ragad a terítőn.

Hason kúszva ígér a vallomás minden titkot el

a feledésbe, folyadéktükrön át csókra cseréli

önmaga igéjét – és az ige formát ölt.

Hang szökik, mikor szóba dől a felelet, így vált jegyet

a tónusok vágányára, a késés csak mint egy pillanat.

Léptek zaja kavar emlékport, mire fényeket robbantva

koppan egy pohár a földön és a szilánkok kivetüléseiben

megcsillan a skarlát jelkép.

Vidáman integet befelé egy körtefa, köszönti

a poklok szenvedélyének külső mennyeiségét.

Vákuumból csomagolt apró féreglyukon át hasít

mámorost egy idegen lételem, és utazása nyomán

színtiszta alakban azonosul egymásra két ellentét.

Az atomok elszaladnak és léket ütnek a tüdőbe,

a szorítás hevétől csak zilálás hallható.

Kitakart valóság örvénylik két érintésben és szorosan

simulnak egymáshoz félig elképzelt mondatok a szóba

dőlésük utáni tettekben.

A kéj szomjat olt, a lobbanó gyertyaláng árnyékába

képkontúr villan, mire a sikoltás gerincet feszít.

Bonyolult óraműkar ígér táncot egy paletta tálcájában

a magenta-színfoltnak, mohón keveri hozzá az opálost

és élethossznyi töredéket oszt meg velük az időről.

A függönyök meglebbentik az igazat, száj nyílik ajakra

és már zuhannak is bele az öntudatlanságba…