Csönd

 

Kilépett a csöndből.

Elszántságot cipelt meg

valami félelemre hasonlítót.

Sötét volt a folyosó és

nem vertek a lépései visszhangot.

Csak kiváló memóriájára

hagyatkozhatott, hogy a helyes

irányt megállapítsa.

"Most még egy kicsit előre."

Mondogatta magának.

"Aztán ott, az első pontnál balra."

Igen. Múltkor is ott hibázta el.

Amikor megpróbálta leírni

a lehetetlent és csak a saját

szemének akart hinni.

De ez most másként lesz!

"Ó, de hiszen sötét van.

Sebaj, akkor legyen a bal sáv."

Keresztülgázolt a gondolatokon,

emlékfoszlányokba kapaszkodva

zuhant át a jelenen,

álmokat hajtogatott szét a földön,

és úgy taposta őket bele

a homályos valóságba.

Törött kulcsokat hagyott el

az ajtózáraknál, durva seprűvel

törölt fel minden kenyérmorzsát

és üres matricákat ragasztott

a "Még kelleni fog!"

feliratú dobozokon a címekre.

Most már tudta, hogy merre jár.

Hajszálpontosan megrajzolta

magának az útvonalat,

és ügyelve, hogy minden

kockán keresztül menjen...,

kilépett a csöndből.

Át a másikba.