Csönd
Kilépett a csöndből.
Elszántságot cipelt meg
valami félelemre hasonlítót.
Sötét volt a folyosó és
nem vertek a lépései visszhangot.
Csak kiváló memóriájára
hagyatkozhatott, hogy a helyes
irányt megállapítsa.
"Most még egy kicsit előre."
Mondogatta magának.
"Aztán ott, az első pontnál balra."
Igen. Múltkor is ott hibázta el.
Amikor megpróbálta leírni
a lehetetlent és csak a saját
szemének akart hinni.
De ez most másként lesz!
"Ó, de hiszen sötét van.
Sebaj, akkor legyen a bal sáv."
Keresztülgázolt a gondolatokon,
emlékfoszlányokba kapaszkodva
zuhant át a jelenen,
álmokat hajtogatott szét a földön,
és úgy taposta őket bele
a homályos valóságba.
Törött kulcsokat hagyott el
az ajtózáraknál, durva seprűvel
törölt fel minden kenyérmorzsát
és üres matricákat ragasztott
a "Még kelleni fog!"
feliratú dobozokon a címekre.
Most már tudta, hogy merre jár.
Hajszálpontosan megrajzolta
magának az útvonalat,
és ügyelve, hogy minden
kockán keresztül menjen...,
kilépett a csöndből.
Át a másikba.