Csevej

Mondd, kedves! Merre jársz mostanában?

Olyan üres nélküled a pohár, a szék, az ágy,

a fogason sem lóg a kabátod.

Hasogat a hiány, üvölt a repedés.

A cipőd nem kopog át a sötétben,

nem futok utánad. Megölt a tévedés.

Csak a levegőt markolászom, oly hideg.

Fáj a karom, ernyedten dől az ágyra,

ha nem talál; már az illatod is kihűlt rég,

megmagyarázhatatlan aroma terjeng a lakásban.

Záptojás-szagú múlt, fehérje színű jelen,

kénessárga jövő. Mondjuk, bár a füst elég nagy,

kivehetetlenek és zavarosak a formák.

Hova lettél? Bár tudnám, mit csinálsz,

eszedbe jutok-e, s hogyan emlékszel rám?

Könnyes szemmel vagy megvetéssel?

Esetleg az undor parázslik ott?

És nem bántja tekinteted az a szikra?

Ha nem is válaszolsz, én tudom, hogy

a kénes bűz megvakított rég.

Nincs átjárhatóság szellemünk között.

Nem álmodsz rólam, és én sem képzelgek már,

felismerhetetlen az árnyékod,

úgy botorkálsz felém néha, amikor még

betörsz tudatomba... De mondd!

Azt hogy is csinálod? Nekem régóta nehéz.

Valami gátat szab elmédben, eltaszít.

Megváltoztunk mindketten.

Kiléptünk magunkból,

ahogy élesre metamorfálódtunk.

És használod-e még azt a villát, amit

tőlem kaptál egyszer? Tudni akarom.

Azt hiszem, csak úgy megláttam

és megvettem neked. Örültél neki akkor.

Inkább hazudj, de az igazat titkold el:

hogy a szalmabábomat szurkálod vele,

felégeted néha, fejét veszed, majd újra rakod.

És kezded elölről a gyalázást.

De tudod mit?! Érzem én, hogy bántasz,

mert én is bántottalak régen, nem hittem szavaid,

ezért most ez a büntetésem. Kiállom én, rajta!

Az is, hogy messzire sodródtál a széllel -

alig fáj már. Hogy nem keresel, csak néha,

könnyebbé tett.

Látom, ahogy ülsz és várod, hogy megvilágosodjak.

Ugye akkor majd visszatérsz?

Hiányzol kedves, nagyon üres vagyok nélküled.

Zöld és szürke minden, felhős, nem napos,

néha villámlik és mennydörög.

Ha mégis úgy döntenél, hogy megszánsz engem,

már csak halotti lepelbe burkolt véres cafataim

fognak várni rád a ravatal előtt.

Ez lesz az én csapásom.

Úgy készülj!

Most szólt a harang. Jönnek értem.

Viszontlátásra kedves, üdvözöllek!

Ha megbocsájtasz, most széttöröm a tükröt

és megmártóztatom magam bűneim mocsarában.